Színészek filmjei

NINA DOBREV


Egyre távolabb:
Előzetes | Online #1 | Online #2
Fiona és Grant több mint negyven éve házasok, életük alkonyán rá kell döbbenniük, hogy Fiona rossz memóriája egy súlyosbodó Alzheimer-kór jele, majd a nő hirtelen el is tűnik. Mikor megtalálják, már ő sem vitatkozik: tudja, hogy ellátásra szorul, és egy otthonba vonul. Az otthon szabályai szerint azonban a betegnek egy átmeneti "orientációs" időszakra van szüksége, hogy beilleszkedjen - egy hónapig látogatni sem szabad. Grant soha nem töltött ennyi időt a szeretett nő nélkül, és mikor a harminc nap leteltével meglátogatja, legnagyobb megdöbbenésére a nő nem egyszerűen elfelejtette, de beleszeretett egy másik férfiba.

A költő:
Előzetes | Online #1 | Online #2
A II. világháború hajnalán egy rabbi lánya, Rachel, és Oskar, a kiábrándult német katona egymásba szeret, majd a háború elszakítja őket egymástól. Oskar, anyja, Marlene tanácsára szembeszáll apjával, König tábornokkal, majd hazáját és a háborút elhagyva elindul, hogy mindenáron megkeresse Rachelt.

Korai még a konty!
Előzetes | Online #1 | Online #2
Connecticut középiskolájában tanul Max és Jessica. Hamarosan befejezik gimnáziumi tanulmányaikat, készülnek az egyetemre, miközben nagy szerelem szövődik a két fiatal között. A szülők ágálása ellenére össze akarnak házasodni. Jess időközben felvételt nyer a Harvardra, ahova Max sajnos nem jut be. A fiú halaszt, hogy a következő évben újra a Harvarddal próbálkozzon. A tanév idején egy építkezésen kezd dolgozni. Jess a távkapcsolatban is hűséges marad hozzá, annak ellenére, hogy érik kísértések. Amikor a fiú végül úgy dönt, hogy mégsem próbálja meg újra a felvételit, Jess hálátlansággal vádolja.

 Ártatlanul vádolva:
Előzetes | Online #1 | Online #2
Justine bajba kerül, amikor szerelme, Brent és annak bátyja, Reggie kirabolják az ékszerboltot, ahol Justine anyja dolgozik. Bár a lány nem tudott az akcióról, kényszerűségből őrszemként kint várt az autóban, míg a fiúk elvégezték a dolgukat. Ráadásul Reggie rálő a kedves biztonsági őrre, Albertre, aki súlyosan megsérül. Justine-nak szembe kell néznie anyjával és tetteivel.

Ne kiálts vérfarkast!
Előzetes | Online #1 | Online #2
Amikor egy kisváros lakosai kezdenek sorban eltünni, akkor egy fiatal lánynak Nina Dobrev az a gyanúja támad, hogy új szomszédjának valami módon köze lehet a dologhoz. Miközben megszállottan kutatja a férfi viselkedését, észre sem veszi, hogy a férfi is figyeli őt.

Chole - A kísértés iskolája:
Előzetes | Online #1 | Online #2
Az orvosként dolgozó Catherine és professzor férje, David élete és házassága látszólag idillikus, már-már tökéletes. Ám amikor David lekési a repülőgépet, ezzel együtt a neki szervezett születésnapi meglepetés bulit is, Catherine gyanakodni kezd, hogy más is állhat ennek hátterében. Felbérli Chloét, aki tulajdonképpen prostituált, hogy próbálja meg elcsábítani Davidet, a történtekről pedig folyamatosan beszámoljon neki...

Egy különc srác feljegyzései:
Előzetes | Online #1 | Online #2
A főhős, Charlie egy gimnazista srác, aki egy nem létező barátnak írt leveleken keresztül mutatja be életét. Charlie-nak elég unalmas élete van. Nincsenek barátai, és a családjával sem felhőtlen a kapcsolata. Nagy bánata, hogy a legjobb cimborája öngyilkos lett, de próbálja az eseményen túltenni magát. Később a gimiben összebarátkozik vele egy csoport végzős, Sam, Patrick, Brad és Mary, akik megmutatják a fiúnak, hogy bizony az életet lehet másképp is élni. Charlie élete gyökeresen megváltozik.

IAN SOMERHALDER


Az élet háza:
Előzetes | Online #1 | Online #2
George Monroe középkorú építész élete során mindig is a munka volt az első. Rövid időn belül egyszerre dől össze minden jól felépített életében. Elbocsátják a munkahelyéről és szinte ugyanazon a napon végzetes betegséget diagnosztizálnak rajta orvosai. A megtört George a hátralévő négy hónapban csak egyvalamit szeretne megtenni. Felépíteni álmai házát elhidegült kamasz fia, Sam segítségével.

A vonzás szabályai:
Előzetes | Online #1 | Online #2
Sean Bateman az Amerikai pszichoból ismert Patrick Bateman testvére, és belé sem szorult túl sok érzés - afféle "érzelmi vámpír": csak mások kihasználásában talál izgalmat. Főiskolás társai között bőven lel önkéntes partnereket: a diákok fékevesztett energiával vetik magukat a szexpartikba, az órák pedig rendszeresen elmaradnak, mert a tanárok benarkóznak. Sean Bateman önelégült vigyora csak akkor fagy arcára, mikor egy felkavaró, korábban soha nem tapasztalt érzelmet él át: szerelmes lesz, ráadásul éppen Laurenbe, a főiskola egyetlen szűzlányába. A lány helyett azonban csak Paul emészti magát az elérhetetlen Sean szerelméért.

Nyitott szívek:
Előzetes | Online #1 | Online #2
Sosem késő azt az életet élned, amilyet szeretnél... Két hölgy a halál árnyékában megmutatja környezetének, hogy mindenek ellenére érdemes élni. Amber szépsége teljében lévő nő, újdonsült barátnője, Betty viszont idősebb, egykor nagyon hiú és büszke nő volt. Mindketten rákban szenvednek, máshogy és másért sajnálják a múló életet. Amber összeismerkedik egy problémás fiatalemberrel, Jason-nel, akivel egészségesen talán szóba sem állt volna. Látva teljes elveszettségét az életben, megpróbálja átadni teljes tapasztalatát, hitét és optimizmusát, hogy Jason legalább kicsit finomabban tudja venni az élet akadályait. Betty-re viszont élete alkonyán újra rátalált udvarlója, aki elhagyta őt, amikor bevonult katonának a koreai háborúban. A bolondos Johnny végtelenül romantikus alkat, és megkísérli megvigasztalni örök szerelmét...

Lost - Eltűntek /sorozat/:
Előzetes | Online #1 | Online #2 | Online #3
Repülőgép zuhan le a trópusi szigeten. A szerencsétlenségnek rengeteg halálos áldozata van. Negyvennyolcan azonban túlélték a katasztrófát. Közöttük van Jack, aki orvos. Bár nagy fájdalmai vannak, orvosi lelkiismerete erősebb, tudja, hogy a többieknek segítségre van szüksége. A szerencsétlenül járt utasok is megértik, csak akkor van esélyük az életben maradásra, ha összefognak.

Mezsgye:
Előzetes | Online #1 | Online #2
Egy baráti társaság minden tagja a világvége eljövetelét ígérő e-maileket kap, miután egyik barátjuk öngyilkosságot követ el. A leveleket elolvasó fiatalok sorra mély depresszióba esnek. Egyedül Emily nem látta az üzenetet és most versenyt fut az idővel, hogy a gonosz erőkkel szembeszállva megakadályozza barátai további öngyilkosságait.

Marco Polo:
Előzetes | Online #1 | Online #2
Marco Polo szerzetesek társaságában indul útnak Velencéből Kelet-Ázsiába, Kublaj kán udvarába. Útjuk nem titkolt célja, hogy X. Gergely pápa levelét átadják, és a világ legnépesebb és leggazdagabb országának lakóit áttérítsék a keresztény hitre. Azonban a papok még abban sem biztosak, hogy Kína egyáltalán létezik-e, s az egyre meredekebb és csapdákat rejtő Pamír hegységben feladják küldetésüket, majd visszavonulót fújnak. Marco Polo, az apja és a nagybátyja azonban folytatják útjukat a Takla-Makán és a Góbi sivatagon keresztül. Gyilkos banditák támadnak rájuk, éhség, szomjúság, tűző nap kínozza őket, de ők töretlenül mennek a kán ismeretlen birodalma felé. Megérkezésükkor döbbenetes világ fogadja őket, egy annyira fejlett állam, melyről a művelt Nyugat még csak nem is álmodott. Ennek hatására minden megkérdőjeleződik, amelyben eddig biztos hite volt, s Marco Polo Kublaj kán hívéül szegődik.

Az elsüllyedt város kincse:
Előzetes | Online #1 | Online #2
Egy emberöltő elmúltával a növekvő felmelegedés miatt több tíz méterrel megnőtt a tengerek szintje, és a világ nagyvárosainak egy részét elárasztotta a víz. Azért e nehéz időkben is akadnak élelmes emberek, mint amilyen John és két fia, Jack és Thomas, akik társaikkal hajóra szállva kutatnak a víz alatt maradt értékek után. Egy napon vallási vezetők keresik fel őket egy különleges megbízással: meg kell keresniük egy ősi ereklyét, amely nem csupán értékes, de a világot is megmentheti a továbbra is terjeszkedő özönvíztől.

Eszmélés:
Előzetes | Online #1 | Online #2
Ha Carys Reitman, a meglehetősen különc lány mindennapjaiban rosszabbra fordulnak a dolgok, akkor azt teszi, amit ilyenkor minden modern lány tenni szokott: vadidegenek temetésére látogat, hogy vigaszra leljen. A különös lány élete azonban hamarosan még különösebb fordulatot vesz, mikor az egyik virrasztás során megismerkedik a menyasszonyát gyászoló Tyerrel. Carys egyre ellenállhatatlanabb vonzódást érez a megtört szívű fiúhoz, és barátai figyelmeztetése ellenére is közeledni kezd hozzá, ám mire rádöbben, hogy talán többet veszíthet egy összetört szívnél, talán már késő.

Így szeress egy nőt:
Előzetes | Online #1 | Online #2
Andy és Lauren már régóta egy pár, de az utóbbi időben kapcsolatuk nem felhőtlen. Andy fejébe veszi, hogy rendbehozza a kapcsolatot, de erre nem a legjobb módszert találja meg. Úgy gondolja, hogy inkább az ágyban nyújtott teljesítményén kell javítania, ahelyett, hogy arra fordítaná a figyelmet, hogy mindent megbeszéljen Laurennel. Ezzel természetesen nem arat sikert Laurennél.

PAUL WESLEY



Everwood /sorozat/:
Lehet, hogy Dr. Andrew Brown zseniális idegsebész, de apaszerepben egyszerűen csődöt mond. Mikor azonban egy tragédia folytán egyedül marad két gyermekével, Dr. Brown úgy dönt, hogy maga mögött hagyja Manhattan forgatagát, és családjával egy apró coloradói városba, Everwoodba költözik, ahol végre olyan életet élhetnek, amilyenről mindig is álmodtak. Az Everwood 23 részes első évadának középpontjában Andy (Treat Williams) és 15 éves fia, a nehezen kezelhető, de tehetséges Ephran (Gregory Smith) kapcsolata áll. Greg Berlanti producer elismert, élettel teli sorozatában Andynek Ephran és a 9 éves Delia (Vivien Cardone) nevelése közben kell beletanulnia a szülői szerepbe. Izgalmas problémafelvetések, frappáns humor és remek karakterek: ez Everwood, ahová újra és újra érdemes visszatérni.


Kavaró korisok:
Előzetes | Online #1 | Online #2
A hetvenes évek Amerikájában tetőfokára hágott a görkorcsolya-őrület. A görkori egyik legnagyobb alakja Xavier Smith, akit mindenki csak X-ként ismer. A srác a barátaival együtt uralja a helyi pályákat, és bámulatos mutatványaival elkápráztatja a lányokat, akik követik minden mozdulatukat. A remek szórakozásnak azonban vége szakad, amikor a kedvenc pályájukat bezárják. Kénytelen-keleten átmennek a Sweetwater-pályára, ám az ottani görkorisok kemény ellenfelek. X és barátai készek fölvenni velük a versenyt.

A békés harcos útja:
Dan, a rendkívül tehetséges fiatal tornász igazi hedonista módjára hajszolja az élvezeteket: élete csak versenyekbõl és bulikból áll, ám egy súlyos sérülés - amely egész karrierjét veszélybe sodorja - és egy véletlen találkozás Szokratésszel, a titokzatos idegennel ráébreszti, milyen keveset is tud az életrõl. A tragikus balesetet követõ hónapokban Szokratész és egy gyönyörű lány, Joy segítségével Dan teljesen újjászületik, maga mögött hagyja zűrös múltját, és új emberré: békés harcossá válik.

Mell-bedobás:
Előzetes | Online #1 | Online #2
Billy Cole-nak, a malibui tengerparton életművészkedő egykori sztármenedzsernek az a korszakalkotó ötlete támadt, hogy mi lenne, ha a Cloude 9 mulató dögös sztriptíz táncosnőit keresztezné a tengerparton gyakorló profi strandröplabdás lányokkal. Sokat nem is morfondírozik az ötlet életképességét illetően, hanem gőzerővel nekilát az attrakció megszervezésének. Elcsábítja a mulató négy bombázóját, Olgát, Crystalt, Champange-t és Corazont, hogy meghódítsák a férfi szíveket és persze a pénztárcáikat. Ám kiderül, hogy a lányok egészen másféle hírnévre vágynak. Ők inkább a kevésbé dögös, de annál eredményesebb sporttársaik sikerei, no meg a bajnoki cím után epekednek.

Fallen - Letaszítva /sorozat/:
18. születésnapjával Aaron Corbett élete örökre megváltozik, mikor megtudja, hogy ő egy Nephilim, vagyis részben ember, részben angyal. Ráadásul az égi erők harcában fontos szerepet jósoltak neki. Hamarosan megmutatkoznak különös, új képességei is, ám ő hallani sem akar az egész angyalosdiról, mikor végre sínen van az élete, szerető családra és csinos barátnőre talált.

A Russel lány:
Előzetes | Online #1 | Online #2
Sarah élete egyik pillanatról a másikra megváltozik, amikor megtudja, hogy súlyos betegségben szenved. Ekkor úgy dönt, azonnal hazautazik a szüleihez, hogy elmondja nekik, hamarosan meg fog halni. Ám otthon minden másképp alakul, mert régi ismerősök és emlékek kerülnek újra előtérbe számára. A környék életét egy régi, szörnyű titok is felkavarja, Sarah pedig csak sodródik az árral és úgy tesz, mintha nem lenne semmi baja.

Elsewhere:
Előzetes | Online #1 | Online #2
Egy tini lány interneten keresztül ismerkedik férfiakkal, azért, hogy végre elmenekülhessen a kisvárosból, ahol él. Egy ilyen ismerkedés után a lánynak nyoma veszik. Csak a legjobb barátai aggódnak érte annyira, hogy fényt derítsenek a lány eltűnésének részleteire.

Számkivetettek:
Celeste és Carlos válása nem sikerült túl szépre. Az asszony most felbérel három gengsztert, hogy visszaszerezze fiát, Robot, az exférjétől. A kiszabadító küldetés viszont bonyolultabbá válik, mint előre gondolták volna, a csapatnak női bérgyilkosokkal, bennszülött vadászokkal, szövetségi ügynökökkel, és egyéb nehézségekkel kell megküzdeniük, hogy megmentsék és megvédjék Celeste ártatlan gyermekét.


CANDICE ACCOLA


Pirate Camp /angolul/:
Online: Youtube - Part 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9

Supernatural - Odaát:
Candice vendégszerepelt a sorozatban! Az első link a sorozatra, a második arra a részre irányul amiben szerepelt!
A sorozat két fivért követ nyomon, Dean és Sam Winchestert, akik az Egyesült államok különböző pontjaira utaznak egy fekete 1967-es Chevy Impalával, hogy a végére járjanak paranormális történéseknek és más megmagyarázhatatlan eseteknek, amelyek természetfeletti lényekhez kapcsolhatók. A testvérek „vadászoknak” nevezik magukat, és a sorozat folyamán kiderül, hogy mások is követik és követték előttük is ezt az életformát. Köztük apjuk, aki a feleségével történt tragédia után gyermekkoruktól a vadászatra nevelte fiait.

Így jártam anyátokkal:
Előzetes | Online #1 | Online #2
Candice vendégszerepelt a sorozatban! Az első link a sorozatra, a második arra a részre irányul amiben szerepelt!
 A történet arról szól, hogy Ted Mosby 2030-ban elmeséli gyermekeinek, hogyan ismerkedtek össze a szüleik. A történet kezdetén Ted legjobb barátja, Marshall elárulja, hogy meg akarja kérni barátnője, Lily kezét. Ted ebben a pillanatban döbben rá, hogy többé nem várhatja az igaz szerelmet, lépnie kell. Ebben segít neki barátja, Barney, a hivatásos agglegény, aki folyamatosan kínozza Tedet a nőkről és párkapcsolatokról alkotott megingathatatlan véleményével. Ted hamarosan megismeri Robint, úgy érzi, ez a szerelem első látásra, de a sors valami egészen mást tartogat számára...

Juno:
Juno egy csinos, okos tinilány, akinek váratlanul mégis azzal kell szembesülnie, hogy osztálytársával, Bleekerrel egy túl jól sikerült éjszakán szimpla hülyeségnél sokkal többet csináltak... Az anyai "örömök" elé néző lány barátnője, Leah segítségével nevelőszülőket keres és talál a születendő kicsinek. A tökéletes adoptálók Mark és Vanessa, a tehetős külvárosi szerelmespár, akik már alig várják, hogy a karjukban tartsák a csöppséget. Szerencsére Juno szülei mindenben a legmesszebbmenőkig támogatják bajba esett lányukat - erre pedig szükség is lesz, hiszen a nem egyszerű szituba kerülő tini kemény döntések előtt áll a felnőtté váláshoz vezető úton. Végül azért minden megoldódik, és az édesbús mozi stáblistájáig Juno arra is rájön, hová tartozik.

Deadgirl:
Előzetes | Online #1 | Online #2
Amikor a Két tizenéves srác, -Rickie és JT- ellóg a suliból, és a buli kedvéért hamarosan a lakóhelyük melletti régen felszámolt elmegyógyintézetben találják magukat. Az alagsor felfedezése közben, az egyik elzárt helyiségében hátborzongató dologra bukkannak. Találnak egy meztelen nőt, aki elhagyatottan, mozgásképtelenül fekszik, letakarva egy műanyagponyvával, teljesen megkötözve. A nő gyönyörű és halott... vagy mégsem halott? Ekkor elkezdődik a borzalom, a két fiú átmegy kíméletlen hóhérba. A kérdés az, hogy a számkivetettek milyen messzire képesek elmenni... Vajon megértik e még időben, hogy mi a helyes és mi a nagyon, nagyon rossz. Csakhogy ez most a legkevésbé sem normális eset. A megtalált nő halott, és mégis mozog. Azok pedig, akik megtalálták, emberi énjüket levetkőzve szexuális tárgyként használják fel...

Candice  apróbb szerepei: 


KATERINA GRAHAM


Apád - anyád idejöjjön!
A nyári táborban vakációzó Hallie és Annie megdöbbenve veszi tudomásul, hogy úgy hasonlítanak egymásra, mint egyik tojás a másikra. A két kislány némi ellenségeskedés után összebarátkozik, s hamarosan rájönnek, hogy testvérek, méghozzá ikrek, akiknek a szülei elváltak. Hamar megszületik a terv: helyet cserélnek és összehozzák szüleiket. A tervet azonban veszélyezteti a papa csinos és nagyravágyó barátnője....

Az első karácsonyunk:
Amint a friss házas Cindy és Tom Baer-Neil maguk mögött hagyják előző házasságaikat és első közös Karácsonyukra készülnek, családjaik és gyerekeik nem hajlandóak lemondani régi ünnepi szokásaikról. Amikor senkinek sem sikerül kompromisszumot kötnie a család karácsonyi terveivel kapcsolatban, a gyerekek tervet forralnak, hogy minden kompromisszumot elutasítsanak. Miközben azonban együtt dolgoznak fondorlatos tervükön, a mostohatestvérek között életükben először kötelék fonódik.

Megint 17:
Előzetes | Online #1 | Online #2
Mike O`Donnell 37 éves apa, akinek az élete nem éppen úgy sikerült, ahogy azt elképzelte. Egyszer azt kívánja, bárcsak visszamehetne középiskolás éveibe, hogy megváltoztathassa azt. Másnap arra ébred, hogy újra 17 éves. Itt van hát az esély, hogy újraírja életét.

A szobatárs:
Sara éppen most nyert felvételt egy otthonától távol eső főiskolába, ezért aztán kollégiumba kénytelen menni. Újdonsült szobatársával, Rebecca-val úgy tűnik, igazi barátság veszi kezdetét, ám Sara hamarosan rádöbben, hogy a lány kedvessége mögött több rejlik, és nem csupán saját maga, de közeli ismerősei is komoly veszélyben vannak..

Honey 2.:
Miután összekülönbözött a törvénnyel, Maria, a tehetséges utcai táncos visszatér Bronxba, hogy mindent újra kezdjen, és tehetségét segítségül hívva végre megvalósítsa álmait. Ezért aztán Maria szívét-lelkét beleadja a táncba, és mindent megtesz, hogy felkészítse frissen verbuvált csapatát a küszöbön álló televíziós táncvetélkedőre, a "Dance or Die"-ra. Mint annak idején Honey, Maria is a felkészülésben és a táncban leli meg önmagát: azt, hogy honnan jött és hogy hová tartozik.

JOSEPH MORGAN


A kapitány és a katona: A világ túlsó oldalán!
Előzetes | Online #1 | Online #2
A történet a napóleoni háborúk idején játszódik, főszereplői a Patrick O’Brian regényeiből ismert Jack Aubrey, azaz Lucky kapitány, az angol flotta harcias tisztje és Stephen Maturin, a hajó orvosa. Hajójukat, a Surprise-t, ellenséges támadás éri, amelyben az súlyosan megrongálódik, és a legénység tagjai közül is sokan megsebesülnek. Aubrey nem tudja eldönteni, hogy barátjára, az orvosra hallgasson, vagy a kötelességét teljesítse-e inkább. Végül mégis útra kel, hogy két óceánon keresztül üldözze, utolérje és legyőzze ellenfelét. Ez a küldetés megalapozhatja hírnevét - vagy elpusztíthatja őt és legénységét is.

Nagy Sándor, a hódító:
Előzetes | Online #1 | Online #2
Gyermekkora óta diadalról és harcról álmodozott. Egy csöpp országból indult el, és mire 25 éves lett, meghódította az ismert világ nagy részét. A kis macedón sereget a hatalmas Perzsa Birodalom ellen vezette, elfoglalta Egyiptomot, majd a sivatag után a hófödte hegycsúcsok felé kanyarodott: India jelentős részét is meghódította. Korábban sosem egyesült ekkora hatalom egyetlen kézben, és talán azóta sem volt rá példa. Nagy Sándor a világ ura lett, mégis magányosan halt titokzatos halált alig 33 éves korában. Néhány nagy barátság, néhány felejthetetlen csábítás, és 9 év vérben és páncélban a világ legnagyobb hadserege élén. Nagy Sándor élete megváltoztatta a világ történetét.

Halhatatlanok:
Heraklion kegyetlen és vérszomjas királya, Hyperion és ádáz hadserege az egész ókori Hellászt lángba borítja, hogy rátaláljon a rég elveszett epiruszi íjra. A félelmetes hatalommal bíró fegyverrel a király letaszíthatja az isteneket az Olümposzról, és a világ urává lehet. Hyperion és légiói könyörtelen hatékonysággal perzselnek fel mindent maguk körül, és úgy tűnik, senki sem állíthatja meg őket. Egy Thészeusz nevezetű fiatal kőfaragó bosszút esküszik, miután Hyperion feldúlja a faluját, és megöli az édesanyját. Phaedra, a papnő, látja a jövőt, és miután találkozik Thészeusszal, meggyőződésévé válik, hogy a férfi az egyetlen, aki véget vethet a pusztításnak. A nő segítségével Thészeusznak sikerül maroknyi csapatot összegyűjtenie, és elindul, hogy megvívja a végső, elkeseredett csatát az emberiség megmentésére.

Open Grave:
Egy férfi (Sharlto Copley) holtestekkel teli gödörben ébred, nem emlékszik arra, kicsoda ő, és, hogyan került oda. Elmenekül, majd betör egy közeli házba, ahol találkozik egy csapat idegennel, akik szintén emlékezetkiesésben szenvednek. Bizalomhiány, félelem és erőszak uralkodik a házban, de odakintről még ezeknél is rosszabb fenyeget.

Imitátorok:
Előzetes | Online #1 | Online #2
Egy Párizsban élő férfi abból tartja fönn magát, hogy Michael Jacksont utánozza. Leginkább az utcán keresi a kenyerét. Amikor egy nyugdíjasotthonban adja elő a műsorát, beleszeret egy Marilyn Monroe hasonmásba. A nő azt javasolja neki, hogy költözzenek az utánzók közösségébe, akik a skót felföldön élnek. Miközben az első gálaműsorra készülnek a tengerparti kastélyban, a férfi rengeteg hírességet fedez fel, jelen van Abraham Lincoln, a királynő, a pápa, Charlie Chaplin, Madonna, valamint Marilyn lánya, Shirley Temple. Eközben csoda történik valahol a dél-amerikai dzsungelben.

Hex - Boszorkák /sorozat/:
A helyszín egy iskolaként működő, ódon kastély Európa szellemekkel és egyéb másvilági lényekkel benépesített országában, Angliában. A történet főszereplői az újbóli felemelkedésért harcoló bukott angyalok és boszorkányként praktizáló, halandó utódaik. A titokzatos múlttal rendelkező ifjú boszorka, Cassie Hughes és kotnyeles barátnője szembeszáll az alvilág nagy hatalmú fejedelmeivel.

Ben Hur:
Az ókori Róma és Júdea közti harcokról szól a történet. Ben Hur egy jeruzsálemi, gazdag zsidó fiú. Újra találkozik régi barátjával, aki éppen a római légió parancsnoka. A két barát éppen a borzalmas pusztítások és harcok között talál ismét egymásra, ezért nem tarthat sokáig az örömük.

CLAIRE HOLT


Kék, mint a jazz:
Előzetes | Online #1 | Online #2
Kiábrándul az egyházból a jámbor, tizenkilenc esztendős Donald. A hagyományőrző, konzervatív Texasból a liberálisabb szemléletű északnyugatra megy, Portlandbe, az Egyesült Államok egyik leghaladóbb szellemű iskolájába, a Red College-be. Az iskola, a tanárok és a diákok nagyon eltérnek attól, amilyen környezetből Donald érkezett. A fiatal srác csatlakozik egy aktivista csoporthoz. Az új helyzet önvizsgálatra készteti Donaldot, melynek során rájön, ki is ő valójában és mi az, amiben igazán hisz.

A hírnök 2. - A vég kezdete:
Előzetes | Online #1 | Online #2
Megismerhetjük John Rollins történetét, az egyszerű Észak-dakotai farmerét, aki miden erejével próbálja megmenteni birtokát és egybetartani széthullófélben lévő családját. Miután Rollins kihelyez egy titokzatos madárijesztőt a földjeire úgy tűnik, a szerencse mellé szegődik – a kérdés csak, hogy mibe fog ez neki kerülni…

Bajos csajok 2.:
Előzetes | Online #1 | Online #2
A történet az iskola egyik új diákjáról, Jo-ról szól, aki beleegyezik abba, hogy a kissé különc Abby barátnője lesz. Persze semmi sincs ingyen, így cserébe Abby gazdag apja finanszírozza Jo továbbtanulási szándékát, mindezt a lánya tudta nélkül. Abby és Jo elhatározzák, hogy közös erővel vágnak vissza a suli vagány és egyben gonosz csajbandájának, akik mindenkinek keresztbe tesznek. Azonban amikor Abby rájön, hogy barátságuk nem valódi, hanem csak megvásárolt kapcsolat, egy világ omlik össze benne.

Pretty Little Liars - Hazug csajok társasága /sorozat/:
A sorozat központjában öt lány áll, akik közül az egyikük, Alison egy rejtélyes éjszaka után eltűnik. De a testét nem találják sehol. Egy évvel később a lányok eltávolodtak egymástól, de hirtelen rejtélyes üzeneteket kapnak egy titkos A-tól. Ki lehet vajon az az A? És miért tudja a lányok összes titkát?

H2O - Egy vízcsepp elég /sorozat/:
Előzetes | Online #1 | Online #2
Mikor három teljesen normális hétköznapi tinédzserlány rábukkan egy ősi barlangra, mindhárman átalakulnak, amely megváltoztatja az életüket örökre. A H2O: Egy vízcsepp elég-ben Emma, Cleo és Rikki személyében három különböző 16 éves lányt láthatunk, akik mindennapos tini problémákkal néznek szembe egy apró csavarral - ugyanis ők hableányok hihetetlen képességekkel a víz felett.

DANIEL GILLIES


Pókember 2.:
Két év telt el, amióta a csendes Peter Parker (Tobey Maguire) elhagyta nagy szerelmét, Mary Jane Watsont (Kirsten Dunst), és vállalta a szuperhősléttel járó felelősséget. Peternek számos új nehézséggel kell szembenéznie, miközben arra törekszik, hogy megteremtse az egyensúlyt két élete között - nappal szorgalmas egyetemista, éjjel pedig a szuperhős szerepét ölti magára.

Captivity:
Előzetes | Online #1 | Online #2
A történet egy szupermodellről, Jennifer Tree-ről szól, akit egy jótékonysági bál alatt elkábítanak és elrabolnak. Miután felébred, egy cellában találja magát, ahol fogva tartói egy felettébb brutális és kegyetlen eszközökkel kínozzák.

True Blood /sorozat/:
Előzetes | Online #1 | Online #2
Daniel vendégszerepelt a sorozatban! Az első link a sorozatra a második arra a részre irányul amiben szerepelt!
A tömeggyártott szintetikus vér feltalálásának köszönhetően a vámpíroknak nincs szükségük többé emberekre, hogy napi szükségleteiket fedezzék, és - ha kényelmesen nem is, de szabadon - sétálhatnak halandó társaik között. Sookie Stackhouse pincérként dolgozik a kicsi, ámde otthonos Merlotte's bárban. Bár Sookie első pillantásra hétköznapi lánynak tűnik, nem éppen átlagos képességgel bír: képes olvasni mások gondolataiban, s ez folyamatosan felforgatja a lány életét. Ha ez nem lenne elég hátrány ahhoz, hogy egy louisianai kisváros szűk közösségébe beilleszkedjen, egyszer csak betoppan életébe a Merlotte's első vámpír vendége, a 173 éves Bill Compton - s a két kirekesztett között azonnal komoly vonzalom alakul ki.

PHOEBE TONKIN


Csalétek:
Egy álmos kisváros szupermarketébe egy csapat fegyveres tör be, ám a rablást nem sikerült befejezniük, mivel éppen akkor egy hatalmas cunami söpör végig a városon, ami csapdába ejti az összes bent tartózkodót. A túlélők egyre kétségbeesettebben keresik a kiutat, ráadásul észreveszik, hogy a szökőár további kéretlen látogatókat hozott az áruházba: borotvaéles fogakkal felszerelkezett, éhes cápákat…

H2O - Egy vízcsepp elég /sorozat/:
Előzetes | Online #1 | Online #2
Mikor három teljesen normális hétköznapi tinédzserlány rábukkan egy ősi barlangra, mindhárman átalakulnak, amely megváltoztatja az életüket örökre. A H2O: Egy vízcsepp elég-ben Emma, Cleo és Rikki személyében három különböző 16 éves lányt láthatunk, akik mindennapos tini problémákkal néznek szembe egy apró csavarral - ugyanis ők hableányok hihetetlen képességekkel a víz felett.

The Secret Circle - A titkos kör /sorozat/:
Előzetes | Online #1 | Online #2
Cassie Blake egy boldog, hétköznapi tinédzser volt, amíg édesanyja Amelia meg nem halt egy véletlennek tűnő tragikus tűzbalesetben. A magányos és szomorú Cassie nagymamájához, Jane-hez költözik a gyönyörű kisvárosba Chance Harborba, amelyet Cassie anyja évekkel ezelőtt otthagyott. Ahogy Cassie megismeri középiskolás osztálytársait, a kedves természetű Diana-t és az ő jó képű barátját Adamat, a komor és magányos Nick-et, Faye-t és Melissa-t furcsa és félelmetes dolog kezdenek történni...

ZACH ROERIG


Merénylet a suligóré ellen:
Előzetes | Online #1 | Online #2
Meddig mennél el, hogy együtt lóghass a suli legdögösebb csajával? Az iskolai lap riportere, Bobby Funke címlapsztorit készül írni Paulról, a suli népszerű diákelnökéről, aki számos vonzó tulajdonsága mellett természetesen még élsportoló is. Amikor eltűnik egy köteg vizsgateszt a kőkemény igazgató, Kirkpatrick irodájából, Bobby újságcikkében Paul-t nevezi meg gyanúsítottként, amivel egy csapásra a figyelem központjába kerül. Csakhogy Paul barátnője, a szexi, végzős Francesca rányomul Bobby-ra, addigi ellenségei pedig gyanúsan kedvessé válnak, ezért Bobby kételkedni kezd a sztársrác bűnösségében, és nyomozásba kezd. Hamarosan az egész sulit behálózó összeesküvést fed fel, ami a diákokat és a tanárokat egyaránt veszélybe sodorhatja. Döntenie kell: felfedi az igazságot, vagy élvezi tovább frissen nyert alfahím státuszát?

MICHAEL TREVINO


Tejben fürdünk:
Előzetes | Online #1 | Online #2
Taylor és Courtney elkényeztetett testvérpár. Apjuk gazdag, jól menő vállalkozó, tehenészetet működtet. Mindent megkapnak tőle, amit csak akarnak, legyen az divatos ruha, menő járgány vagy korlátlan zsebpénz. Amikor egyik nap a lányok romba döntik a konyhát, az apjuk megelégeli a lébecolást. Munkára rendeli őket a tehenészetbe, remélve, hogy végre benő a feje lágyuk és megtanulnak bánni a pénzzel. A vállalkozásra azonban rossz idők köszöntenek. A két lánynak el kell döntenie, hogy tétlenül nézik, ahogy csődbe megy a cég, vagy kezükbe veszik sorsuk irányítását.

Baba, bába, szerelem:
A Ragály és szerelem szenvedélyes folytatásában dr. Belinda Owens, a talpraesett vadnyugati doktornő ismét bigott nézetekkel találja szemben magát. Ezúttal a legjobb barátnője, a várandós dr. Annie Watson mellett kell kiállnia, akit minden lében kanál anyósa, Mary népi praktikákkal és alternatív gyógymódokkal kíván kezelésbe venni, szemben Belinda modern orvosi nézeteivel. Ha a Mary okozta fejfájás nem lenne elég, Belindát az a szomorú tény is megviseli, hogy megannyi próbálkozás ellenére ő maga nem tud teherbe esni. Erre a problémára azonban egy egészen váratlan helyről érkezhet megoldás.

The Factory:
Előzetes | Online #1 | Online #2
Morgan O`Neill filmjében a nyers stílusú, megszállott Mike Fletcher nyomozó és partnere, Kelsey Walker egy sorozatgyilkos nyomában vannak, aki az utcán vadászik áldozatokra. Amikor Fletcher tinédzser lánya eltűnik, a zsaru ráébred, hogy a gyilkos rabolta el, mert összetévesztette egy prostituálttal. Megszállottsága teljesen eluralkodik rajta, és minden idegszálával arra koncentrál, hogy megtalálja lányát, mielőtt még túl késő lenne.

Bűbájos boszorkák /sorozat/:
Előzetes | Online #1 | Online #2 (08x02)
Michael vendégszerepelt a sorozatban! Az első link a sorozatra, a második arra a részre irányul amiben szerepelt!
A sorozat a világ három legerősebb jó boszorkányáról szól, akiket a természetfeletti társadalom „bűbájosok” néven, mindenki más pedig családnevük után „Halliwellként” ismer. Minden nővérnek különleges varázsereje van, amely befolyásolja életeiket. A bűbájosok egy San Franciscoi udvarházban élnek együtt és természetfeletti képességeiket démonok, vámpírok, warlockok és más alvilági lények ellen használják.

Dr. Csont /sorozat/:
Előzetes | Online #1 | Online #2
Michael vendégszerepelt a sorozatban! Az első link a sorozatra, a második arra a részre irányul amiben szerepelt!
Dr. Temperance Brennan, alias Dr. Bones briliáns, ugyanakkor meglehetősen magányos antropológus, akit megkörnyékez egy ambiciózus FBI-ügynök, Seeley Booth, hogy kivételes tudásával segítsen az iroda megoldhatatlan ügyeinek a felderítésben. Feladata a legkülönfélébb bűncselekmények ismeretlen áldozatainak az azonosítása a holttestek megmaradt csontjainak alapján. A közös munka során, Booth és Dr. Brennan, valamint az irányításuk alatt dolgozó csapat újra és újra szembetalálja magát a nyomozást ellehetetlenítő korrupcióval és a meglehetősen hatékony helyi ellenállással.

STEVEN R. MCQUEEN


Piranha 3D:
Előzetes | Online #1 | Online #2
Egy földrengés következtében a Victoria tóban egy repedés nyílik, melyen keresztül vérszomjas piranhák szabadulnak el, olyanok, melyek évezredekkel ezelőtt éltek a földön. Pont ekkor fesztivált rendeznek a városban, és a helyi békét többtízezer turista fiatal érkezése zavarja meg. A piranhák miatt azonban elszabadul a pokol...

Időlovagok:
Előzetes | Online #1 | Online #2
A fantasztikus-kalandvígjátékban Virgil azt tapasztalja, hogy korábbi legjobb barátai, Derek és Stephanie "menők" lesznek, míg ő maga és új barátja, Charlie a "vesztesek" közé kerül. Ám amikor Charlie feltalál egy fantasztikus időgépet, az életük örökre megváltozik. Zeke, az iskola fenegyerekének segítségével visszaforgatják az idő kerekét, és minden diáknak segítenek elkerülni a legnagyobb hibákat, amik megváltoztatnák az iskolai életüket. A trió terveit azonban váratlan következmények zavarják meg.

CSI: Miami helyszínelők /sorozat/:
Előzetes | Online #1 | Online #2
Steven vendégszerepelt a sorozatban! Az első link a sorozatra, a második arra a részre irányul amiben szerepelt!
A Miami helyszínelők egy újabb nyomozócsapat, akiknek módszerei éppen olyan kifinomultak, mint korábban megismert Las Vegas-i kollégáiké. A floridaiak feje Horatio H. Caine, egykori gyilkossági nyomozó, akinek aprólékos munkáját Alexx Woods a mindentudó orvosszakértő segíti.

Steven vendégszerepei:
Gyilkos számok | Nyomtalanul | A küszöb

MATTHEW DAVIS



Rémségek könyve 2. - A végső vágás:
Az Alpine Egyetem filmszakán gyilkos verseny kezdődik a diákok között. A legjobb végzős vizsgafilm készítője átveheti a Hitchcock-díjat, a díjazottat pedig tárt kapukkal várja Hollywood. Amy (Jennifer Morrison) nagyon szeretne győzni, ám amikor stábja kegyetlen merénylet áldozata lesz, már maga sem tudja, hol ér véget a fikció, és hol kezdődik a valóság. Egy azonban biztos: le kell lepleznie a gyilkost, mielőtt még ő is városi legendává válna.

Tigrisek földjén:
1971 szeptemberében újoncok érkeznek vietnámi bevetésük előtti utolsó kiképzésre a Tigrisek Földje elnevezésű, Louisiana állambeli zöld pokolba. A tisztek az egyhetes tréning minden egyes napjának minden egyes percében emlékeztetik a fiúkat arra, hogy a kőkemény kiképzés az életüket mentheti meg Vietnam dzsungeleiben. Ebben a felhevült közegben barátkozik össze a nagyszájú, minden szabályra fittyet hányó Bozz és a háborút csupán írói pályafutása startkövének tartó Paxton. A renegát Bozz kívül állósága és különcsége eleinte csak bajt hoz rá és bajtársaira, ám az embert próbáló körülmények között megmutatkozik, ki az igazi hős.

(Folyamatos bővítés alatt.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése